ÚJRA MARIÁN KOTORA NAGYSALLÓ POLGÁRMESTERE
Szombaton összevont – megyei és önkormányzati – választásokat tartottak Szlovákiában.
A szlovák megyei választásokon a Szövetség nevű felvidéki magyar párt mintegy negyedével több képviselői mandátumot szerzett, mint elődpártjai öt évvel korábban; az önkormányzati választásokon a legtöbb polgármesteri posztot, a mandátumok csaknem felét független jelöltek szerezték meg – derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által közzétett hivatalos végeredményekből.
A tavaly egységesülő felvidéki magyar párt a megyei választásokon 54 megyei képviselői helyet szerzett, ami mintegy negyedével több a párt elődpártjai által öt évvel korábban szerzett 42 mandátumnál. A Szövetség az önkormányzati választásokon is több polgármesteri posztot szerzett, mint elődpártjai négy évvel korábban. A Szövetség a mostani önkormányzati választásokon 330 településen indított polgármesterjelöltet, és 248 településen nyert, ami mintegy tíz százalékkal több mint az elődpártjai által 2018-ban megszerzett 220 polgármesteri hely.
A nagysallóiak, kissallóiak és hölvényiek bizalmat szavaztak a Szövetség jelöltjeinek. Számunkra is jó hír, hogy újra Kotora Marián lett a polgármester Bátaszék testvértelepülésén, Nagysallón. Képviselői mandátumot szerzett: Batár Gábor, Kiss Zoltán, Jakuš Erika, Chaban Tamás, Maródi Gábor, Tóth Erika.
Gratulálunk a nagysallói barátainknak, és további jó munkát kívánunk nekik Bátaszékről!
(Forrás: https://www.facebook.com/photo?fbid=503923951785214&set=a.475877824589827 )
Hozzáadás dátuma:
31. 10. 2022 22:24
Legutóbbi frissítés dátuma:
31. 10. 2022 22:31
Szerző:
Ing. Margaréta Szabóová