Menu
Obec Tekovské Lužany
Tekovské Lužany

Tájékoztatás a mintavételi helyekről Nagysallóban

Országos tesztelés

TÁJÉKOZTATÁS

Szlovákia lakosságának országos tesztelése községünkben az első körben 2020. október 31 -én (szombat) és 2020. november 1 -jén (vasárnap) 7:00-21:00 óra között zajlik. A tesztelés önkéntes alapon működik, mindenki részt vehet rajta, aki betöltötte a 10. életévét. Azok számára nem ajánlott, akik betöltötték a 65. életévüket és idejük nagy részét otthonukban töltik, valamint azok számára, akik mozgásukban vagy egészségükben korlátozottak, azaz, akiknek a szociális kapcsolatai amúgy is csökkentek. A mintavétel egyirányú lesz, ezzel is csökkentjük a több személy egy adott helyen való tartózkodásának lehetőségét. A tesztelés szigorú epidemiológiai szabályok betartása és a helyiségek állandó fertőtlenítése mellett zajlik.

A rend és a szabályok betartásának a felügyelete a SZK Rendőrségének és a SZK Fegyveres Erőinek jelenlévő tagja által történik. A tesztelést végző személyzetet előzőleg már tesztelik. A teszteléshez szükséges mintát kizárólag egészségügyi szakember veszi le. A kivizsgálás után ezek a minták biztonságosan lesznek megsemmisítve.

A tesztelésre 07:00 – 12:00 és 13:00 - 21:00 időben jöjjenek. Kérjük azonban, részesítsék előnyben a vezetéknevük kezdőbetűje által kijelölt időpontot, hogy ezzel is biztosítsuk a biztonságos és folyamatos, hosszú várakozási idő nélküli tesztelést.

MINTAVÉTELI HELY 1

1. sz. körzet

egészségügyi központ

           

dátum

időpont

vezetéknév / kezdőbetü:

létszám

1 óra

 

2020.10.31

07.00 - 10.00

A, B, C

141

47

Cintorínska,

Dukelská,

Hronská,

Nádražie,

Osloboditeľov,

Proletárska,

Revolučná,

SNP 1 – 86, SNP 168 – 214,

Tekovská 24 – 49, 

Poštová 67 - 110

szombat

10.00 - 12.00

D,E,F,I,J

94

47

12.00 - 13.00

Ebéd szünet

13.00 - 16.00

G,H,CH

154

51

16.00 - 19.00

K,L

151

50

  1. nap

 

 

540

 

2020. 11.1.

07.00 - 9.00

M

87

44

vasárnap

09.00 - 12.00

N,O,P, R,

105

35

12.00 - 13.00

Ebéd szünet

13.00 - 17.00

S,Š

159

40

17.00 - 20.00

T,U,V, Z, Ž

128

43

  1. nap

 

 

479

 

           
     

1019

   

 

 

 

MINTAVÉTELI HELY 2

2. sz. körzet

 kultúrház

           

dátum

időpont

vezetéknév / kezdőbetü:

létszám

1 óra

 

2020.10.31

07.00 - 10.00

A,B,C,D,E,F

149

50

Dunajská,

J.A.Komenského,

Partizánska,

Topoľská,

Záhradná,

Zálagoš,

Poštová 1 – 66, Poštová 111 – 140,

Tekovská 1 – 23, Tekovská 63 - 79

szombat

10.00 - 12.00

G,H,CH

101

50

12.00 - 13.00

obedňajšia prestávka

13.00 - 16.00

K

132

44

16.00 - 18.00

I,J,L

88

44

18.00 - 20.00

M

94

47

  1. nap

 

 

564

 

2020.11.1.

07.00 - 9.00

S,Š

105

52

vasárnap

09.00 - 12.00

N,O,P, R,T

118

40

12.00 - 13.00

obedňajšia prestávka

13.00 - 17.00

U,V, Z, Ž

95

32

  1. nap

 

 

318

 

           
     

882

   

MINTAVÉTELI HELY 3

3.sz. körzet

asztalitenisz klub

           

dátum

időpont

vezetéknév / kezdőbetü:

létszám

1 óra

 

2020.10.31

07.00 - 10.00

A, B

74

25

1.mája,

Družstevná,

Hulvinská,

Lužianska,

Obrancov Mieru,

Sokolská,

SNP 87-162,

Tekovská 50-62

szombat

10.00 12.00

C, D, E

55

25

12.00 - 13.00

Ebéd szünet

13.00 - 15.00

F, G, H, CH

66

33

15.00 - 16.00

I, J

29

29

16.00 - 19.00

K

66

22

 

19.00 - 20.00

L

42

42

  1. nap

 

 

332

 

2020.11.1

07.00 - 09.00

M

46

23

vasárnap

09.00 - 10.00

N, O, U, Z, Ž

30

30

10.00 - 12.00

P, R

43

22

12.00 - 13.00

Ebéd szünet

13.00 - 16.00

S, Š

84

28

16.00 - 17.00

T

38

38

17.00 - 19.00

V

49

25

  1. nap

 

 

290

 

           
     

622

   
                     

 

A TESZTELÉS MENETE A MINTAVÉTELI HELYEN:

A mintavételi helyre való belépés után fertőtlenítsék a kezeiket, a fertőtlenítő szerek rendelkezésükre állnak majd.

ADMINISZTRÁCIÓ: Ezt követően egyszerű adminisztrációs feladatok várják önöket – az adott munkatársnak a személyi igazolványuk és az egészségügyi biztosítós kártyájuk felmutatásával igazolják magukat. Kiírják a regisztrációhoz szükséges formanyomtatványt, regisztráció után kapnak egy számot és egy zsebkendőt. A szemetes kosárhoz lépve kifújják az orrukat, kiköpik a zsebkendőbe a torkukban felgyülemlett váladékot, s eldobják a zsebkendőt.

MINTAVÉTEL: Az egészségügyi dolgozónak oda adják a számot, amit előzőleg kaptak, majd a szakember finom pálcikával törletet vesz az orrgaratjukból.

VÁRAKOZÁS AZ EREDMÉNYRE: Az eredményekre egy erre a célra kijelölt, fertőtlentett helyen várakoznak.

AZ EREDMÉNYEK ÁTADÁSA: Az egészségügyis szakember az önöknek adott szám alapján odahívja önöket a munkahelyére, újra igazolják magukat a személyi igazolványuk felmutatásával. A szakember kiírja a tanúsítványt, amelyen megjelöli az ön teszteredményét. Ezt lezárt borítékban adja át önnek, amelyben pontos utasítások lesznek arra az esetre, ha ön negatív és arra az esetre is, ha ön pozitív, azaz fertőzött. Elhagyja a mintavételi helyet. Abban az esetben, ha ön a teszt alapján kiadott tanúsítvány szerint fertőzött, 10 napos házi karanténba kell vonulnia. Ajánljuk, hogy vegyen részt az országos tesztelés második fordulójában is.

 

TESZT EREDMÉNYE UTÁNI TÁJÉKOZTATÁS ÉS TEENDŐK:

NEGATÍV EREDMÉNY ESETÉN: Javasoljuk, hogy 7 nap múlva újra vegyen részt az országos tesztelés második fordulójában, hiszen lehetséges, hogy ön a betegség azon szakaszában van, ahol még a fertőzés nem mutatkozott meg. Várjuk vissza!

 

POZITÍV EREDMÉNY ESETÉN:

1. A pozitív eredmény tudomásul vétele után mielőbb vonuljon 10 napos házi karanténba. Akik nem akarják ezt a 10 napos karantént otthonukban tölteni, lehetőségük van a 10 napot magán szállodában tölteni, melyet a karantén feltételeihez alakítottak át.

2. A teszt eredményéről haladéktalanul értesítse kezelő orvosát telefonon, emailben, vagy SMS-ben (gyermek esetében gyermekorvosát). Az orvos utasításai szerint pedig a karantén helyéről értesítse a lakhelye szerinti közegészségügyi hivatalt.

3. A teszt eredményéről értesítse mindazokat, akikkel a tesztet megelőző két napban szoros kapcsolatban volt. Kérje meg őket, hasonlóképpen ők is vegyenek részt az országos tesztelésen, vagy jelentkezzenek be tesztelésre a korona.gov.sk oldal segítségével. Ezen személyek számára is kötelező a 10 napos karantén betartása, a negatív teszteredmény eléréséig.

4. Naponta figyeljék magukat, hogy a COVID-19 fertőzés tipikus jelei mutatkoznak-e önön (legalább egy a következőkből: köhögés, nehéz légzés, láz, szaglás és ízlelés elvesztése), mérjék a lázukat és azt jegyezzék föl.

5. Bármelyik tünet megjelenésekor telefonon keressék kezelőorvosukat, vagy az önök lakóhelyének megfelelő Regionális Közegészségügyi Hivatalt és az ő utasításaikat tartsák be.

6. Szigorúan tartsák be a higiéniai szabályokat, a gyakori alapos kézmosást, a szájmaszk viselését (az egy háztartásban élők esetén tartsanak távolságot, lehetőség szerint külön szobában tartózkodjanak, a fürdőszoba használatát is különítsék el, használjanak erre kijelölt edényeket, fehérneműket, gyakran szellőztessenek, fertőtlenítsék a közösen használt helyiségeket, stb.).

7. Ne találkozzanak másokkal, mint azokkal, akikkel egy háztartásban élnek.

8. Sehova ne utazzanak.

9. Ne fogadjanak látogatókat a lakhelyükön, vagy azon a helyen, ahol töltik karantén-idejüket.

10. A karanténnak 10 nap után vethetnek véget azzal a feltétellel, hogy az elmúlt 3 napban nem volt semmilyen tünetük, vagy nem találkoztak más COVID-19 beteg vagy fertőzött személlyel. A karantén befejezéséhez nem szükséges a negatív teszt. Sokaknál a tesztek pozitivitása megmarad, de maga a vírus a betartott 10 napos idő után már nem képes emberről-emberre terjedő fertőzésre, azaz, az illetőt már nem tekintjük fertőzöttnek.

Dátum vloženia: 19. 10. 2020 9:30
Dátum poslednej aktualizácie: 9. 2. 2021 9:31
Autor: Ing. Margaréta Szabóová

KÉPBEN mobiltelefonos applikáció

Aktuálne informácie od nás
Priamo vo vašom telefóne
Viac o aplikácii
Stiahnite si našu mobilnú aplikáciu na
Képek a község életéből